Az építészeti tér genezise – Hajnóczi Gyula pályája és elméleti munkássága

Hajnóczi Gyula (1920–1996) Ybl- és Kossuth-díjas építész, teoretikus a 20. század magyar építészettörténetének jelentős, nemzetközileg elismert alkotója. Műveltségének sokoldalúságát bizonyítja, hogy műegyetemi tanulmányai előtt teológiai és bölcsészettudományi területen is képezte magát. 1950-től haláláig a Műegyetem Építészmérnöki Karán az Építészettörténet Tanszék oktatójaként tevékenykedett, ahol új típusú, rendszerszemléletű egyetemi tankönyvet hozott létre Az építészet története – Ókor címmel. Érdeklődésének középpontjában a térelmélet állt, melyet egész életében kutatott. Ennek eredményeként született meg Vallum és intervallum című tudományos munkája, melyben mintegy százötven szakkifejezést vezetett be a tudományos diskurzusba. Műemlék-rekonstruktőrként többek között olyan római kori helyszíneken hagyta jellegzetes „kéznyomát”, mint Aquincum, Baláca és Szombathely. A didaktikai módszer és a rekonstrukciós rajzok alkalmazásával e téren is új utakat nyitott. A kötet végigköveti Hajnóczi Gyula életpályáját, és bemutatja generációkra ható, innovatív építészetelméleti szemléletét írásainak kíséretében, melyek máig aktuális gondolatokat tartalmaznak, és most először jelennek meg összegyűjtve.

A kötet az MMA Építőművészeti Tagozat szakmai együttműködésével a Generációk építőművészeti sorozatban jelent meg.