Sára Sándor

(Tura, 1933. november 28. – Budapest, 2019. szeptember 22.)

Kossuth-nagydíjas és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, filmrendező.

Dokumentumfilmekkel kezdte pályáját, majd a hatvanas és a hetvenes években egyéni látásmódjával hozzájárult a magyar filmművészet nemzetközi elismertetéséhez. Leggyakrabban Kósa Ferenccel és Szabó Istvánnal dolgozott együtt. Képein az emberi arc és a magyar táj árulkodó módon vall arról, hogy mi történik az emberben és az emberrel a történelmi kataklizmák során.

A Filmművészeti Főiskola évei alatt rengeteg fényképet készített az elesett, utcán tengődő emberekről. 1956-ban a főiskolán tagja lett a forradalmi bizottságnak és így a felkelés leverése után pályakezdőként azonnal a pálya szélére került. Diplomamunkája a Gaál István által rendezett Pályamunkások című etűd volt. A hatvanas években Huszárik Zoltánnal csatlakoztak a Balázs Béla Stúdió fiatal alkotókból verbuválódott csapatához. Operatőrként dokumentarista jellegű rövidfilmeket kezdett forgatni, majd első meghatározó rendezése is elkészült, a 17 perces Cigányok 1962-ben. Filmjeiben korának érzékeny pontjaival foglalkozott: például a tanyasi életről szóló Vízkereszt, majd az ingázókkal kapcsolatos Oda-vissza. A sok kényes téma miatt általában egy-két évvel később jelenthettek meg filmjei, de rövidfilmjeinek nemzetközi sikere felhívta rá a figyelmet Magyarországon is.

Legtöbbször Kósa Ferenc (Tízezer nap, Ítélet, Nincs idő, Hószakadás) és Szabó István (Apa, Tűzoltó u. 25., Budapesti mesék) mellett dolgozott, de részt vett többek között Gaál István, Huszárik Zoltán, Kardos Ferenc, Ranódy László és Rózsa János jelentősebb rendezéseiben is. Első nagyjátékfilmjét 1968-ban rendezte meg Feldobott kő címmel. A Csoóri Sándorral közösen írt – önéletrajzi motívumokban is bővelkedő – film főhőse egy fiatalember, akinek eszmélődése a magyarországi sztálinizmus legkomorabb időszakára esik. A játékfilmes bemutatkozást később olyan munkák követik, mint a Holnap lesz fácán, a Nyolcvan huszár, a Tüske a köröm alatt, a Könyörtelen idők, a Vigyázók, legutóbb pedig A vád.

A rendszerváltás közeledtével visszatért a dokumentumfilmhez. A televízió megbízásából elkészíti a 2. magyar hadsereg tragédiáját felidéző 25 részes Krónika című dokumentumfilmet, illetve ennek moziverzióját, mely Pergőtűz néven jelent meg. A sorozatot csak a szovjet csapatok kivonulása után hagyják levetíteni. 1984–1985 között Bábolna múltjáról és jelenéről forgat nagyívű szociográfiát, amiért a XVIII. Magyar Játékfilmszemlén elnyeri a Társadalmi zsűri fődíját.  A bukovinai székelyek közelmúltbeli hányattatásait tárja fel a Sír az út előttem című többrészes filmeposz, míg a Csonka Bereg, a Te még élsz?, a Lefegyverzett ellenséges erők és a Magyar nők a Gulágon című dokumentumfilmjei a háború következtében idegen fogságba került, elhurcolt és meggyötört emberek sorsával figyelmeztetnek múltunk keserves üzenetére.

1993 tavaszán Csoóri Sándor felkérte az akkor induló Duna Televízió vezetésére. Hét éven át volt a televízió elnöke. Sok-sok itthoni és külföldi kiállításon csodálták meg hazai és indiai témájú fotóit, filmjeit több mint félszáz országban vetítették, s számos hazai és nemzetközi fesztiválon tüntették ki díjakkal.